már a remény melenget.
Fájdalmat érzek végre,
oly sokáig voltam üresedett.
Erősödik bennem valami,
tán a megalkuvás.
Többet adtam kevesebbért,
nem nyertem vásár fiát.
Vándor útra tér, az ember haza:
Legyek útnak tántorgó vándora!
Tébolyult lényem magja
gletteli magát századszorra.
A remény fonala esztelen
hiába lesz mérete óriás,
hisz heverő lényem fesztelen
jár, egy elveszett rabszódiát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése